Csak egy gyors válasz, bár talán lesz hosszabb beszámoló is:
16 vízi IST-ssel vettünk részt a ConCordia2010-en, akik közül 9 képesített vízicserkész-vezető volt.
Remélvén, hogy nem hagyok ki senkit, a névsor a következő:
Az IST vízi csoportjába beosztottak még másokat is, többek között két román lányt (igazi románok voltak Bukarestből), akik csak azért jelentkeztek a "water program"-ra, mert azt hitték, hogy valamiféle strandolás lesz. :-) Kormányozni ugyan nem tudtak, de - becsületükre legyen mondva - igyekeztek. Azt nem mondom, hogy a végén átmentek volna a VVK-s vizsgán, de falun elment.
Szerencsére mások is segítettek, pl a felvidékiek közül eljöttek Csiki és Balázs plusz Taky, a felvidéki kontingens napján pedig természetesen besegített Ficza Szilvi, Norbesz és Szexiláb is.
A tábor hangulata, szellemisége nekem nem tetszett (haza is költöztem a harmadik napon, és biciklivel jártam be a vízi telepre), de a vizes program jól sikerült, még ha túl sokan is voltak a gyerekek. Rendszeresen kellett két fordulót csinálni a programblokkban, vagyis jó pár kormányosnak vissza kellett vinnie egyedül a hajóját (négyes kenukkal voltunk), hogy felvegyen még három gyereket. A hazaútnál ugyanezt vissza, bár ott megpróbálkoztunk azzal is, hogy motorcsónakkal vontatjuk fel az üres kenukat, illetve két ember ült egy hajóba, a másik kenut meg vontatták maguk mögött.
Idén is jelentkezünk közkedvelt rendezvényünkkel, melyre az ingyenes kajaktesztelés mellett színes programokkal is várunk!
Időpont: 2010. május 29., szombat, 10.00 – 18.00 óra
Helyszín: Leányfalu, Vadkacsa Telep (Leányfalu Dunapart, Erkel u. – Petőfi sétány sarok) GPS – 47.713236; 19.089585
a 2. zárótúra idején említettem nagy lelkesen, hogy még a szünet előtt (tehát július előtt) lenyomnánk még egy túrát, amit meghirdetnénk a szövetségben is, hogy evezhessen, aki szeretne.
Sajnos a szervezést nem tudom vállalni, meg az is kétséges hogy egyátalán résztveszek amennyiben megvalósul.
Amennyiben vannak szabad hétvégéitek és eveznétek, vagy terveztek akár túrát, akár egynapos evezést, és nem zavarnának az esetleges plusz emberek, légyszi hirdessétek meg, ha akad 2-3 ember, akinek jó az idopont, már azzal is mozdítottunk a vcs szekerén.
A jövőben a vízitúrát mindenképp berakjuk a szövetség munkatervébe.
És a legutóbbi Sólyom őrsin keresztelőt is tartottunk ám! A kenut, amivel mentünk, még nem látta el névvel előttünk senki, így keresztelőt tartottunk, és megkapta az "1000 éves sólyom" nevet, amit rá is fújtunk ügyesen.... aki látta a Star Warst, az tudja, honnan jön... :)
JM!
Árpi
Ahoj!
Múlt hét végén szerveztem egy vízitúrát az őrsömnek! Nagyon jó volt! Szolnokról feleveztünk a Tiszán Nagykörübe 28 fkm-t, majd leeveztünk. Az egész úgy kezdődött, hogy ez egy csapat portya volt, a legkisebbek busszal mentek, a nagyobbak biciklivel, a legnagyobbak meg kenuval! Hát ilyet máskor is csinálni fogok! :) nagyon élvezték a srácok!
A dolog szépséghibája, hogy eléggé fent volt a Tisza, és ha 70 cm-rel fentebb lett volna, már nem indultam volna el, de az időjárás is a kezünkre játszott, mert egész héten esett, meg a következő héten is, de kivételesen az időjárás előrejelzés igazat mondott és az eső megkímélt minket, nagyon szép időnk volt! Pénteken reggel még kicsit felhős volt, de aztán kivirult, és napsütésben indultunk el délután 4 körül! Este az egy órás késésünk miatt nem értük el a kijelölt táborhelyet Tiszapüspökinél, így random kiszálltunk, és vadkempingeztünk egyet, nyátsalás, meg minden, ami a jó hangulathoz kellett...Reggel egyikünk se ébredt fel az ébresztőórára, úgyhogy ezt a napot is sikerült később indítani laza három órával megtoldva a szundi időt...:) de nem volt baj, mert 10 körül már vízen voltunk, és egy fárasztó evezés után, küzdve a sodrással és a szembeszéllel, megérkeztünk Nagykörübe 5 óra fele, és csatlakoztunk a többiekhez és fociztunk vacsiig....hát este nem kellett ringatni minket...Vasárnap reggel is hamar akartunk indulni, de mint ahogy eddig is volt, most se tudtunk elindulni akkor, amikor akartunk, mert később nyitott a bolt, ahol az elemózsiát és a motivációs nasit meg akartam venni a fiúknak, így valamikor 10 után kerültünk a kenuba, de 2-re pöccre hazaértünk! :)
Mi minden évben szoktunk menni erre a túrára.
Igazi évadzáró mulatság - csak erős idegzetűeknek!
Érdeklődőknek közlöm a túrakiírást:
2009 október 3-án szombaton Mikoviny Sámuel emlékének megőrzésére szervezett XIV. ÁLTAL-ÉR Vízitúra
A vízi-túrán 1000 Ft/fő nevezési díj és a nevezésnél leadott, kitöltött nevezési lap ellenében bárki részt vehet. Célszerűen túrakenuval, vagy bármilyen vízi járművel, melynek az akadályokon történő átemelését meg tudja oldani!
A nevezési díj magában foglalja a következőket:
- Nevezési és regisztrációs díjat,
- 1 db emblémás póló díját,
- Oklevelet,
- Vendégmarasztaló babgulyást a dunaalmási Kis – szigeten.
Figyelmeztetjük azokat , akik most jönnek először, hogy a kb. 13 km-es vízi túráinkon a résztvevők közül néhányan borulni szoktak! (Száraz ruháról kéretik gondoskodni!)
Mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán!!
A XIV. Mikoviny Sámuel Általér Vízitúra Programja:
TALÁLKOZÁS: 2009. október 3-án (szombaton) Tatán, a Berta Malomnál
8:00 Regisztráció
9:15 Ünnepélyes megnyitó
9:30-tól Vízre szállás
11:00-tól érkezés a Dunaalmási Kis – szigetre, ahol a Révalmási Tutajosok „Vendégmarasztaló – babgulyással” várják a résztvevőket.
azanya ! ilyet még nem tapasztaltam! ma reggel össze pakoltunk feldobtuk a hajónkat egy teherautóra és nyomás ki a vízre. némi tétovázás után beszáltunk a nautiluszba és aztán ami belefért neki az evezésnek első 10 perc után egy recsenés halatszott így be iktatunk egy kényszer pihenőt evező csere és visza a vízbe ! emberek rendkívül jól sikerül felujítani ezt a pompás hajót ! hasít mint 6ökör egyszerűen csúcs!!!! http://picasaweb.google.com/balazs.csizi/FinishbeGurul?feat=directlink
kiprobaltuk. marha jo. es gyors is. csak bele kell jonni. de aztan olyan mint egy raketa.
ket evezo eltort, de igy is van negy db. a kezem tiszta vizholyag, de nem zavar.
megerte. ki se lehet borulni vele. pedig mindenki ezzel ijesztgetett. meg csak tavon probaltuk de a kov. alkalom a Dunan lesz, egy tolohajo hullamain. hehe. csak birjam kivarni..... marha jo more....
ha nem feltek kiallni akkor lehet, nem gond. am kaptunk egy olyan infot h, pestrol, ha minden jol megy kapunk egy ilyet,csak negyparevezoset. majd azzal is versenyezhettek, ha osszejon.
hamár így belejöttünk a felújításba akkor már egy nagyobb falat sem okozhat gondot! Nos tényleg kaptunk egy 4est már csak meg kell nézni milyen állapotban van és megszervezni hogy ide kerüljön. tegnap kaptam egy mailt amiben felajánlották nekünk csak oldjuk meg a szállítást. ez azonban nem lesz valami egyszerű mivel a balcsin van Keszthely-hez közel Nos elkell meni megnézni mielőbb - felhívással biztatnak a mailban!! uraim kössük fel a gatyánkat
Sziasztok ! Akinek lenne kedve egy ébredező vágtúrához Az jelleze nekem ! Nekem már van hajóm és legénységem is Genarál Lee (Lee tábornok) már bevetésre készen várja hogy újra csobogjon a viz a testén. A kijelölt szakasz Szimő guta komárom! Tervezett időpont április 10-e!! Várom az érdeklődőket! Csízi Balázs. kérdés esetén keress meg (0908 766 721)
a masik kiel (az egy evezos) egy kicsit vegig volt rohadva, amit a karvastagsagu laminatreteg alatt (eltorni a kezet aki ratette) nem vettunk eszre, tovabba volt rajta 3 olyan lyuk, h befert rajta a karom. ja es a vege le volt vagva, at volt alakitva, hogy motrot lehessen tenni ra (ki az aki ilyet csinal?!). ezek utan szepen osszecsomagoltuk. kezzel, labbal, baltaval, kalapaccsal . en megmondom oszinten a konnyeimmel kuszkodtem, de vegul is kb. ket taskaba belefert....... hehe
mar nemsokara kesz a kielboat..... csak felek h az elso vizretetelnel kettetorik....
de biztos jo lesz..... a hivatalos bemutato datuma a cserkesznap. (mar ha keszen leszunk), ja es evezni meg meg kell tanulni elotte. hehe
Az "itthoni" vízicserkészek nevében síkvízi és vadvízi evezésben, úszásban, vitorlázásban, búvárkodásban, vízi síelésben és hasonlókban, illetve jó időben és jó társaságban összességében pedig csodálatos élményekben gazdag boldog új évet kívánok az "otthoni" cserkésztestvéreknek.
szia mindenkinek!mielőtt meg vki nagyot nézne,igen én vagyok az:) neha azért ide is felnézek... :P Remélem mindenki jól meg van:) Csak kellemes ünnepeket szeretnék kivanni és Boldog új évet!
jelentem, most csináltam meg a TF-es vizitábort. A kajakról meg kenuról nem mondtak sok minden újat, viszont rengeteget kielboatoztam. Bizonyíték: jobb tenyéren 6 vízhólyag, bal tenyéren 3, de ebből 1 olyan nagy, mint a fejem :)
Nagyon, nagyon, nagyon király! és ami a legjobb, ugyan olyan antik fa csodái vannak a TFnek, mint a mi hajónk, szóval alig várom, hogy megosszam veletek amit tanultam!!!
en is, es szerintem a komaromi sracok is, akik nagy kiel rekonstrukcioba fogtak. ennek eredmenye egyelore egy majdnem kesz kiel, meg egy faltboot kiel :))) de errol tobbet Bloaf tudna meselni....
Újra nagyon jó volt a kenus városnézés a budapesti cserkésznapon, csak most sokkal kalandosabb, mint tavaly. Gyakorlatban tapasztalhattuk, hogy az alszél egészen viharos hullámokat tud kelteni (plusz a kikövezett part visszaverő hatása, plusz a nagy hajók hullámai), így élesben gyakorolhattuk a hullámokra állás és a balansztartás technikáit.
Külön köszönet Takynak, aki az SZMCS vizeseit képviselte a kormányosok között (ráadásul egyedüli lányként).
(Egy kis VVK-dicséret: idén hárman villantottuk a kék-fehér vízi nyakkendőt.)
A világon elsőként, 2007. március 31-én Sydneyben több mint 2 millió cég és háztartás kapcsolta le az áramot egy órára - a Föld Órájára, erőteljes nemzeti és világméretű üzenetet küldve arról, hogy van lehetőség tenni a globális felmelegedés ügyében. 2008. március 29-én este 8 órakor a Föld Órája világméretűvé válik, hiszen
világszerte városok és emberek milliói csatlakoznak a programhoz, összefogva a bolygónkat legnagyobb mértékben fenyegető kérdésben. Ha szeretnél Te is tenni valamit, kérlek, 2008. március 29-én este 8 órakor Te is kapcsold le az áramot egy órára és küldd tovább ezt a levelet minél több ismerősödnek, hogy ők is csatlakozhassanak a programhoz, hisz ez közös érdekünk... http://www.youtube.com/user/Earthhour2008
Idén is lesz cserkésznap Budapesten, ahová szeretettel várunk benneteket.
Természetesen lesz vízi program is, bár egy kicsit szűkebbre szabott (az időkeret miatt), mint a tavalyi: egészen pontosan a Margit-szigetet fogjuk idén megkerülni, hogy pillantást vethessünk a Parlamentre és a Gellért-hegyre a vízről. Érdekes élmény a Dunáról, sőt egy kis lélekvesztőből látni a várost, szóval érdemes eljönni, de nemcsak ezért.
Részletek a honlapon: www.cserkesz.hu/cserkesznap
Ez még ugyan nem igazi honlap csak egy blog, de igyekszünk feldobni. Ha vkinek ellenállhatatlan íráskényszere van, ne fogja vissza magát; nálunk is kiélheti grafomán szenvedélyét.
Jó írás/olvasást!
Botond
Én is szívesen látnálak viszont titeket újra. Na de mikor? Az AQUA-ra sajnos nem tudok menni, mert akkor lesz a Pesti Kerület nagytábora. Vagy lesz túra is?
nem rossz otlet... nalunk is vannak ilyen konnyuszerkezetes csarnokokat forgalmazo cegek. csak egy a gond... az arlista... kene hozza 200 papir legalabb.
Ez a kerdes engem is erdekelne, mert majus elejen lesz ket allamunnep csutrotokon, de abbol az egyik hetveget az alpokban tervezzük tölteni, viszont a másik....
A Vasárnap c. hetilap 41. évfolyamának 6. számában , azaz e heti lap 10. oldalán említtik Szímő község méltatása alatt.
Ennyit írnak rólunk :
Kuriózumként említsük meg, hogy Szímőn vízi cserkészeket is találunk ( a vizicserkészet főleg Magyarországon éli reneszánszát, nálunk ezen a községen kívül csak komáromban van ilyen csapat).
még Neked, kedves legjobb öcsém sok szükséges kegyelmet az Úrtól mai születésnapodon. Isten éltessen, hogy "életed váljék az Ő dicsőségére, a Te üdvösségedre és mindannyiunk örömére...!" (részlet a Keresztelési szertartásból)
Áldott ünnepeket minden kedves vizi- és szárazföldi emberlénynek!
Beszámolót akarunk a ConCordia víziprogramjáról, vmint fényképeket, videótkat stb!!!
Csak egy gyors válasz, bár talán lesz hosszabb beszámoló is:
16 vízi IST-ssel vettünk részt a ConCordia2010-en, akik közül 9 képesített vízicserkész-vezető volt.
Remélvén, hogy nem hagyok ki senkit, a névsor a következő:
Asztalos Zolee, Bence Dávid, Csók Zoli, Göttli Attila Szotyi, Lados Bence Indi, Sefcsik Maris, Tárkányi Botond Kobra, Vida Kriszta, Zachar Páli.
Az IST vízi csoportjába beosztottak még másokat is, többek között két román lányt (igazi románok voltak Bukarestből), akik csak azért jelentkeztek a "water program"-ra, mert azt hitték, hogy valamiféle strandolás lesz. :-) Kormányozni ugyan nem tudtak, de - becsületükre legyen mondva - igyekeztek. Azt nem mondom, hogy a végén átmentek volna a VVK-s vizsgán, de falun elment.
Szerencsére mások is segítettek, pl a felvidékiek közül eljöttek Csiki és Balázs plusz Taky, a felvidéki kontingens napján pedig természetesen besegített Ficza Szilvi, Norbesz és Szexiláb is.
A tábor hangulata, szellemisége nekem nem tetszett (haza is költöztem a harmadik napon, és biciklivel jártam be a vízi telepre), de a vizes program jól sikerült, még ha túl sokan is voltak a gyerekek. Rendszeresen kellett két fordulót csinálni a programblokkban, vagyis jó pár kormányosnak vissza kellett vinnie egyedül a hajóját (négyes kenukkal voltunk), hogy felvegyen még három gyereket. A hazaútnál ugyanezt vissza, bár ott megpróbálkoztunk azzal is, hogy motorcsónakkal vontatjuk fel az üres kenukat, illetve két ember ült egy hajóba, a másik kenut meg vontatták maguk mögött.
Itt van a hivatalos fotóalbum egy része (http://picasaweb.google.com/concordia2010/SportsAndActivities#), de ennél sokkal-sokkal több kép és filmfelvétel készült - remélem, majd azok is előkerülnek egyszer.
MOUNTEX Kajakteszt nap
Idén is jelentkezünk közkedvelt rendezvényünkkel, melyre az ingyenes kajaktesztelés mellett színes programokkal is várunk!
Időpont: 2010. május 29., szombat, 10.00 – 18.00 óra
Helyszín: Leányfalu, Vadkacsa Telep (Leányfalu Dunapart, Erkel u. – Petőfi sétány sarok) GPS – 47.713236; 19.089585
bővebben:
http://www.mountex.hu/esemeny/kajakteszt_2010
Ahojtok!
a 2. zárótúra idején említettem nagy lelkesen, hogy még a szünet előtt (tehát július előtt) lenyomnánk még egy túrát, amit meghirdetnénk a szövetségben is, hogy evezhessen, aki szeretne.
Sajnos a szervezést nem tudom vállalni, meg az is kétséges hogy egyátalán résztveszek amennyiben megvalósul.
Amennyiben vannak szabad hétvégéitek és eveznétek, vagy terveztek akár túrát, akár egynapos evezést, és nem zavarnának az esetleges plusz emberek, légyszi hirdessétek meg, ha akad 2-3 ember, akinek jó az idopont, már azzal is mozdítottunk a vcs szekerén.
A jövőben a vízitúrát mindenképp berakjuk a szövetség munkatervébe.
köszi, és JM! dawkie
És a legutóbbi Sólyom őrsin keresztelőt is tartottunk ám! A kenut, amivel mentünk, még nem látta el névvel előttünk senki, így keresztelőt tartottunk, és megkapta az "1000 éves sólyom" nevet, amit rá is fújtunk ügyesen.... aki látta a Star Warst, az tudja, honnan jön... :)
JM!
Árpi
Ahoj!
Múlt hét végén szerveztem egy vízitúrát az őrsömnek! Nagyon jó volt! Szolnokról feleveztünk a Tiszán Nagykörübe 28 fkm-t, majd leeveztünk. Az egész úgy kezdődött, hogy ez egy csapat portya volt, a legkisebbek busszal mentek, a nagyobbak biciklivel, a legnagyobbak meg kenuval! Hát ilyet máskor is csinálni fogok! :) nagyon élvezték a srácok!
A dolog szépséghibája, hogy eléggé fent volt a Tisza, és ha 70 cm-rel fentebb lett volna, már nem indultam volna el, de az időjárás is a kezünkre játszott, mert egész héten esett, meg a következő héten is, de kivételesen az időjárás előrejelzés igazat mondott és az eső megkímélt minket, nagyon szép időnk volt! Pénteken reggel még kicsit felhős volt, de aztán kivirult, és napsütésben indultunk el délután 4 körül! Este az egy órás késésünk miatt nem értük el a kijelölt táborhelyet Tiszapüspökinél, így random kiszálltunk, és vadkempingeztünk egyet, nyátsalás, meg minden, ami a jó hangulathoz kellett...Reggel egyikünk se ébredt fel az ébresztőórára, úgyhogy ezt a napot is sikerült később indítani laza három órával megtoldva a szundi időt...:) de nem volt baj, mert 10 körül már vízen voltunk, és egy fárasztó evezés után, küzdve a sodrással és a szembeszéllel, megérkeztünk Nagykörübe 5 óra fele, és csatlakoztunk a többiekhez és fociztunk vacsiig....hát este nem kellett ringatni minket...Vasárnap reggel is hamar akartunk indulni, de mint ahogy eddig is volt, most se tudtunk elindulni akkor, amikor akartunk, mert később nyitott a bolt, ahol az elemózsiát és a motivációs nasit meg akartam venni a fiúknak, így valamikor 10 után kerültünk a kenuba, de 2-re pöccre hazaértünk! :)
Üdv, és JM!
Árpi
jó ilyet olvasni!
köszi Dr. Árpi, hogy megosztottad velünk! d.
Hat a Garomot sem akarjak megovni . Ujabb vizieromuveket akarnak epiteni, amibol par mar folyamatban van.
Ajanlom megnezni : http://www.ta3.com/sk/reportaze/148506_znicia-hron-elektrarne
Baratunk Rio is benne van. A ket eomu a kiskalnai es a kalnai epulo vizieromu
Hárman azért elmentünk végül is az OSE évadzáróra. Nagyon-nagyon kellemes őszi időben volt részünk, és igazán jól éreztük magunkat.
Botond
http://vizicserkeszhu.blogspot.com/2009/10/evadzaro.html
Sziasztok!
Mi minden évben szoktunk menni erre a túrára.
Igazi évadzáró mulatság - csak erős idegzetűeknek!
Érdeklődőknek közlöm a túrakiírást:
2009 október 3-án szombaton Mikoviny Sámuel emlékének megőrzésére szervezett XIV. ÁLTAL-ÉR Vízitúra
A vízi-túrán 1000 Ft/fő nevezési díj és a nevezésnél leadott, kitöltött nevezési lap ellenében bárki részt vehet. Célszerűen túrakenuval, vagy bármilyen vízi járművel, melynek az akadályokon történő átemelését meg tudja oldani!
A nevezési díj magában foglalja a következőket:
- Nevezési és regisztrációs díjat,
- 1 db emblémás póló díját,
- Oklevelet,
- Vendégmarasztaló babgulyást a dunaalmási Kis – szigeten.
Figyelmeztetjük azokat , akik most jönnek először, hogy a kb. 13 km-es vízi túráinkon a résztvevők közül néhányan borulni szoktak! (Száraz ruháról kéretik gondoskodni!)
Mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán!!
A XIV. Mikoviny Sámuel Általér Vízitúra Programja:
TALÁLKOZÁS: 2009. október 3-án (szombaton) Tatán, a Berta Malomnál
8:00 Regisztráció
9:15 Ünnepélyes megnyitó
9:30-tól Vízre szállás
11:00-tól érkezés a Dunaalmási Kis – szigetre, ahol a Révalmási Tutajosok „Vendégmarasztaló – babgulyással” várják a résztvevőket.
Barna János (Nusi) 14-es Holló Esztergom
kisfilm itt :
http://www.youtube.com/watch?v=qugByw5ldyU
:-DDD LOL
azanya ! ilyet még nem tapasztaltam! ma reggel össze pakoltunk feldobtuk a hajónkat egy teherautóra és nyomás ki a vízre. némi tétovázás után beszáltunk a nautiluszba és aztán ami belefért neki az evezésnek első 10 perc után egy recsenés halatszott így be iktatunk egy kényszer pihenőt evező csere és visza a vízbe ! emberek rendkívül jól sikerül felujítani ezt a pompás hajót ! hasít mint 6ökör egyszerűen csúcs!!!!
http://picasaweb.google.com/balazs.csizi/FinishbeGurul?feat=directlink
kiprobaltuk. marha jo. es gyors is. csak bele kell jonni. de aztan olyan mint egy raketa.
ket evezo eltort, de igy is van negy db. a kezem tiszta vizholyag, de nem zavar.
megerte. ki se lehet borulni vele. pedig mindenki ezzel ijesztgetett. meg csak tavon probaltuk de a kov. alkalom a Dunan lesz, egy tolohajo hullamain. hehe. csak birjam kivarni..... marha jo more....
jól néz ki a hajótok, és ha tényleg repeszt a vízen, felvehetné a versenyt Hullámmal. pl. augusztusban, addig meg lehet edzeni.
ha nem feltek kiallni akkor lehet, nem gond. am kaptunk egy olyan infot h, pestrol, ha minden jol megy kapunk egy ilyet,csak negyparevezoset. majd azzal is versenyezhettek, ha osszejon.
hamár így belejöttünk a felújításba akkor már egy nagyobb falat sem okozhat gondot! Nos tényleg kaptunk egy 4est már csak meg kell nézni milyen állapotban van és megszervezni hogy ide kerüljön. tegnap kaptam egy mailt amiben felajánlották nekünk csak oldjuk meg a szállítást. ez azonban nem lesz valami egyszerű mivel a balcsin van Keszthely-hez közel Nos elkell meni megnézni mielőbb - felhívással biztatnak a mailban!! uraim kössük fel a gatyánkat
azt ladikkal lehagyom
motorcsonakkal se :)
Sziasztok ! Akinek lenne kedve egy ébredező vágtúrához Az jelleze nekem ! Nekem már van hajóm és legénységem is Genarál Lee (Lee tábornok) már bevetésre készen várja hogy újra csobogjon a viz a testén. A kijelölt szakasz Szimő guta komárom! Tervezett időpont április 10-e!! Várom az érdeklődőket! Csízi Balázs. kérdés esetén keress meg (0908 766 721)
bar inkabb nem vinnek itthonrol hajot. akad még komáromban valami?
az biz lett volna mert mindig mindenre van megoldás! képek majd a cserkésznyet-en lesznek de egy kis ízelítő hogyan készülünk a következő akcióra http://picasaweb.google.com/balazs.csizi/FinishbeGurul?feat=directlink
a cserkésznap igazán jó lesz!!!!!
a masik kiel (az egy evezos) egy kicsit vegig volt rohadva, amit a karvastagsagu laminatreteg alatt (eltorni a kezet aki ratette) nem vettunk eszre, tovabba volt rajta 3 olyan lyuk, h befert rajta a karom. ja es a vege le volt vagva, at volt alakitva, hogy motrot lehessen tenni ra (ki az aki ilyet csinal?!). ezek utan szepen osszecsomagoltuk. kezzel, labbal, baltaval, kalapaccsal . en megmondom oszinten a konnyeimmel kuszkodtem, de vegul is kb. ket taskaba belefert....... hehe
mar nemsokara kesz a kielboat..... csak felek h az elso vizretetelnel kettetorik....
de biztos jo lesz..... a hivatalos bemutato datuma a cserkesznap. (mar ha keszen leszunk), ja es evezni meg meg kell tanulni elotte. hehe
Az "itthoni" vízicserkészek nevében síkvízi és vadvízi evezésben, úszásban, vitorlázásban, búvárkodásban, vízi síelésben és hasonlókban, illetve jó időben és jó társaságban összességében pedig csodálatos élményekben gazdag boldog új évet kívánok az "otthoni" cserkésztestvéreknek.
Botond
így nézne ki egy ideális tuti zorkó új esztendo, remélem belekóstolunk minél tobb ilyen finomságba, és hasonlókat kívánunk nektek is!
szia mindenkinek!mielőtt meg vki nagyot nézne,igen én vagyok az:) neha azért ide is felnézek... :P Remélem mindenki jól meg van:) Csak kellemes ünnepeket szeretnék kivanni és Boldog új évet!
jelentem, most csináltam meg a TF-es vizitábort. A kajakról meg kenuról nem mondtak sok minden újat, viszont rengeteget kielboatoztam. Bizonyíték: jobb tenyéren 6 vízhólyag, bal tenyéren 3, de ebből 1 olyan nagy, mint a fejem :)
Nagyon, nagyon, nagyon király! és ami a legjobb, ugyan olyan antik fa csodái vannak a TFnek, mint a mi hajónk, szóval alig várom, hogy megosszam veletek amit tanultam!!!
en is, es szerintem a komaromi sracok is, akik nagy kiel rekonstrukcioba fogtak. ennek eredmenye egyelore egy majdnem kesz kiel, meg egy faltboot kiel :))) de errol tobbet Bloaf tudna meselni....
irigylesre melto helyzet... az oszi turara mar kiellel megyunk :)
Ezt muszáj megnéznetek:
http://www.freeweb.hu/viziterkep/hajo/towboat.htm
Nagyon állat.
Újra nagyon jó volt a kenus városnézés a budapesti cserkésznapon, csak most sokkal kalandosabb, mint tavaly. Gyakorlatban tapasztalhattuk, hogy az alszél egészen viharos hullámokat tud kelteni (plusz a kikövezett part visszaverő hatása, plusz a nagy hajók hullámai), így élesben gyakorolhattuk a hullámokra állás és a balansztartás technikáit.
Külön köszönet Takynak, aki az SZMCS vizeseit képviselte a kormányosok között (ráadásul egyedüli lányként).
(Egy kis VVK-dicséret: idén hárman villantottuk a kék-fehér vízi nyakkendőt.)
Fotókat itt találtok: http://picasaweb.google.com/bmcsaba/IIOrszGosCserkSznap
Sziasztok!
ezt nézzétek meg, szerintem igen parktikus darab!
http://www.sculltrek.sk/index.php?lang=en&sekcia=video
A világon elsőként, 2007. március 31-én Sydneyben több mint 2 millió cég és háztartás kapcsolta le az áramot egy órára - a Föld Órájára, erőteljes nemzeti és világméretű üzenetet küldve arról, hogy van lehetőség tenni a globális felmelegedés ügyében. 2008. március 29-én este 8 órakor a Föld Órája világméretűvé válik, hiszen
világszerte városok és emberek milliói csatlakoznak a programhoz, összefogva a bolygónkat legnagyobb mértékben fenyegető kérdésben. Ha szeretnél Te is tenni valamit, kérlek, 2008. március 29-én este 8 órakor Te is kapcsold le az áramot egy órára és küldd tovább ezt a levelet minél több ismerősödnek, hogy ők is csatlakozhassanak a programhoz, hisz ez közös érdekünk...
http://www.youtube.com/user/Earthhour2008
Idén is lesz cserkésznap Budapesten, ahová szeretettel várunk benneteket.
Természetesen lesz vízi program is, bár egy kicsit szűkebbre szabott (az időkeret miatt), mint a tavalyi: egészen pontosan a Margit-szigetet fogjuk idén megkerülni, hogy pillantást vethessünk a Parlamentre és a Gellért-hegyre a vízről. Érdekes élmény a Dunáról, sőt egy kis lélekvesztőből látni a várost, szóval érdemes eljönni, de nemcsak ezért.
Részletek a honlapon: www.cserkesz.hu/cserkesznap
JM!
Botond
Előbb-utóbb lesz magyarországi vízicserkész honlap is. Addig is érdemes megnézni ezt:
http://vizicserkeszhu.blogspot.com/
Ez még ugyan nem igazi honlap csak egy blog, de igyekszünk feldobni. Ha vkinek ellenállhatatlan íráskényszere van, ne fogja vissza magát; nálunk is kiélheti grafomán szenvedélyét.
Jó írás/olvasást!
Botond
Na, ez nagyszerű hír! Csak így tovább!
Már várom a NAGY KOZOS VIZITURAT!!!!
p
Én is szívesen látnálak viszont titeket újra. Na de mikor? Az AQUA-ra sajnos nem tudok menni, mert akkor lesz a Pesti Kerület nagytábora. Vagy lesz túra is?
B
Zolee főleg neked ajánlom figyelmedbe ezt a linket http://www.tajfun.hu/ lehet hogy számunkra nem aktuális de azért utánna lehet nézni.
nem rossz otlet... nalunk is vannak ilyen konnyuszerkezetes csarnokokat forgalmazo cegek. csak egy a gond... az arlista... kene hozza 200 papir legalabb.
hali mindenkinek!nem lesz tavaszi túra???Hm...már eveznék egy jót...
Ez a kerdes engem is erdekelne, mert majus elejen lesz ket allamunnep csutrotokon, de abbol az egyik hetveget az alpokban tervezzük tölteni, viszont a másik....
Vagy valami egyébb dátum?
van már kajaklapátotok a racehez, vagy a hólapátot hozod? :)
tavaly sem kellett hólapát:) de idén vihetek...ha szeretnéd:)...na de én komolyan kérdeztem
A Vasárnap c. hetilap 41. évfolyamának 6. számában , azaz e heti lap 10. oldalán említtik Szímő község méltatása alatt.
Ennyit írnak rólunk :
Kuriózumként említsük meg, hogy Szímőn vízi cserkészeket is találunk ( a vizicserkészet főleg Magyarországon éli reneszánszát, nálunk ezen a községen kívül csak komáromban van ilyen csapat).
Nya
Azthiszem, a balozok közül mi voltunk az egyetlenek akik hazafele vizijárművön is utaztunk.
Mégpedig a farkasdi kompon a C5-sel:).
dicsak mit talátam :)
http://whatisthelab.dk/l33t/2006/06/david%20hasselhof%20in%20shorts.jpg
mindenkinek boldog karácsonyt.
nélkul mindenkinek kívánok áldott, békés, boldog, unnepeket és vizi élményekben gazdag új esztendot!!
még Neked, kedves legjobb öcsém sok szükséges kegyelmet az Úrtól mai születésnapodon. Isten éltessen, hogy "életed váljék az Ő dicsőségére, a Te üdvösségedre és mindannyiunk örömére...!" (részlet a Keresztelési szertartásból)
Áldott ünnepeket minden kedves vizi- és szárazföldi emberlénynek!
Ahoooj.
Ezt nézzétek meg: http://tdyweb.wbteam.com/NeFeljetek.htm
Borzongatóan jó, és sajnos nagyon igaz...
(Amúgy a versmondó lány is ismerős, és nagyon profi.)
B