Méder Áron három évet töltött az óceánokon mindössze hat méteres vitorlásával, negyven országot és öt kontinenst járt be, ötvenötezer kilométert tett meg. Azóta könyvet írtak róla, a budapesti rakparton pedig kiállította hajóját, ahol mindenkit szívesen fogad. A 29 éves Méder Áronnal a Carina fedélzetén beszélgettünk.

Miért dönt úgy egy fiatalember, hogy hajóra száll, és három évig csak vitorlázik?

Ezt a kérdést mindenki felteszi, miközben mindenki tudja rá a választ. Megkérdezik, hogy miért, de közben elmondják, mennyire irigyelnek, és milyen jó is neked. Mindenki el tudja képzelni, miért is jó három évig vitorlázni a föld körül. Az emberek nagy részében benne van a vágy a menekülés iránt. Menekülnek attól, ami itt van Európában, elhagynák ezt a mókuskereket, mindenki úgy gondolja, hogy az óceánon álomszerű lenni, a környék pedig olyan, mint a paradicsom.

Volt valamilyen kötődése a tengerhez, az óceánhoz? Tudta, mire vállalkozik?

Az én személyes okom az volt az útra, hogy szeretek vitorlázni, számomra ez úgy indult, mint egy sport. 1990 óta hajózom, négy évvel később pedig tengerre is szálltam. Közben kinőttem a Balatont, kinőttem a tengert, és volt egy kis pénzem. Kicsit talán a szélsőségek is vonzottak, én egy kis hajóval kerestem magamnak a kalandot. Egy föld körüli úton másféle dolgokkal találkozik az ember, másfajta gondolkodásmódot sajátít el, és így éli át az eseményeket, nekem ez jelentette az okot.

Ez egy nagyon figyelemreméltó hozzáállás.

Mindig is ilyen voltam, és vannak hozzám hasonlóak. Bár nem sokan, és ez baj. Európában és főként Közép-Európában, Magyarországon csak kevés az olyan kalandvágyó, kreatív ember, akik mernek új dolgokat felfedezni, új kalandokba vágni. Magyarországon elég nehéz elképzelni, hogy valaki felad valamit, és belevág valami újba, félünk továbblépni.

Az interjú az eredeti helyen folytatódik tovább